Ana Brnabić miniszterelnök kijelentette, hogy a szerbiai belügyminisztériumban belső ellenőrzés folyik a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt incidens kapcsán, pontosabban amiatt, hogy a belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a gyermekek névsorát az eset kapcsán.  A parlamenti megbeszélésen Brnabić kijelentette, hogy napi kapcsolatban állnak a belgrádi iskola gyermekeinek szüleivel, és keresik a felelőst.

A belügyminisztériumban folyamatban van a belső ellenőrzés, ezt követően a felelősöket felelősségre vonják a tettekért. Nézzük csak meg, hogy pontosan mi történt, és ki a felelős

– mondta Brnabić. A Vladislav Ribnikar Általános Iskola Szülői Tanácsának elnöke, Igor Đorđević kijelentette, hogy Szerbia kormánya még nem határozta meg a tisztviselők és más személyek felelősségét sem a gyermekek névjegyzékének közzétételéért.

A belgrádi rendőrkapitányság vezetője, Veselin Milić május 3-án, Bratislava Gašić rendőrminiszter jelenlétében tartott sajtótájékoztatón megmutatta azoknak a diákoknak a névsorát, akiket – mint mondta – a kiskorú tervezett megölni. Milić továbbá megmutatta az iskola vázlatát is, amelyet szintén a kiskorú elkövető készített, kiemelve, hogy az adott listán látható azoknak a diákoknak a névsora, akiket az elkövető tervezett megölni.

Június elején, az ellenzék képviselőivel folytatott megbeszélésen Milić elmondta, hogy az iskolában, valamint a Mladenovacon történt tragikus események után felajánlotta ugyan, hogy lemond a belgrádi rendőrkapitányság vezetői posztjáról, de ezt nem fogadták el. Branko Ružić oktatási miniszteren kívül mindeddig a kormány egyik képviselője sem vállalt erkölcsi vagy objektív felelősséget az  iskolában történt tragédiáért.