Dušan Bajatović, a Srbijagas közvállalat igazgatója csütörtökön közölte, hogy a földgáz nem fog megdrágulni, de ha emelkedik is az ára, az nem lesz eget rengető. Az igazgató aláhúzta, hogy a gázellátás tekintetében Szerbia teljes mértékig biztonságban van.

– Enyhék voltak a telek, és drasztikus drágulás sem lesz. Az is lehet, hogy egyáltalán nem drágul meg a gáz – jelentette ki Bajatović.

A Srbijagas igazgatója újabb energetikai együttműködést harangozott be Magyarországgal.

– Az a lényeg, hogy mi megállapodtunk, mivel új piacok felé kell nyitni és ezt magyarországi kollégáinkkal kell megvalósítanunk, hiszen rendelkezünk tározókkal. Ez nem azt jelenti, hogy a Srbijagas elveszítené a sajt szerepét. Sőt! Magyarországon forgalmazóként fogunk megjelenni, ezért ott is létrehozunk egy céget, hogy az EU-n belül is működni tudjunk – magyarázta Bajatović.

Rámutatott, hogy az ellátási útvonalak hamarosan a visszájára fordulnak, és már nem Ausztriából érkezik a gáz, hanem a Görögországi terminálba, ahonnan Bulgárián, Szerbián és Magyarországon át jut el Európába.

Mint mondta, teljesen új gázforrásokról, új beszállítókról, új termelésről van szó.

A Srbijagas igazgatója azt üzente a lakosságnak, hogy lesz mindenki számára elegendő gáz, beleértve azt is, ami az elektromos energia előállításához szükséges.