Ana Brnabić kormányfő továbbította a szerb parlamenthez a Rade Basta gazdasági miniszter leváltására beadott indítványt, erősítette meg a Danasnak a tárcavezető és írásos nyilatkozatában hozzátette, a napi politikai sárdobálásban nem kíván részt venni.
Basta közölte, hogy beszélt Brnabićtyal, aki azt mondta neki, hogy ezt a Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia alkotta koalíció vezetői, Ivica Dačić és Dragan Marković Palma kezdeményezték.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A miniszter rámutatott, menesztésének az az oka, hogy követelte, Szerbia vezessen be szankciókat Oroszország ellen.
A felmentésére irányuló indítványt a parlament fogja megvitatni, Basta abban reménykedik, hogy a haladópárti képviselők nem fogják megszavazni leváltását.
A gazdasági miniszter hozzátette, amit az egykori politikai munkatársairól el akart mondani, azt már elmondta, a napi politikai sárdobálásban viszont nem kíván részt venni.
A politikus kiemelte, mindig is a polgárok és Szerbia érdekeiért dolgozott, és hozzátette, új mozgalmával is ezen fog fáradozni.
Palma kezdeményezésére valószínűleg leváltják a gazdasági minisztert

