Televíziós beszéddel jelentkezett Vlagyimir Putyin azután, hogy az Ukrajnában szolgálatot teljesítő hadúr, Jevgenyij Prigozsin az orosz védelmi minisztérium ellen fordult, írja a Telex.

„Megvédjük az államiságunkat, az árulástól is. Mert amit most látunk, ez árulás” – mondta az orosz elnök rövid televíziós beszédében.

„Neonácik és gazdáik ellen küzd Oroszország” “rendkívüli harcot folytat”, amelynek nehéz pillanatában egyesek „személyes ambíciókért árulták el saját hazájukat, népüket” mondta az elnök.

Prigozsin nevét nem említette, viszont magát az általa létrehozott Wagner magánhadsereget (CSVK Wagnera) nagyra értékelte, mondván a fegyveres erők, és a magánhadsereg önkéntesei is „vállt vállnak vetve harcoltak”, „felszabadították Artyomovszkot” – ez Bahmut korábbi és az orosz hírekben jelenleg is használt neve -, „küzdöttek Novoroszijáért” – azaz azokért a területekért, amelyeket Ukrajnából szakítana ki Oroszország.

Putyin láthatóan igyekezett magukat a harcosokat a maga oldalára állítani. Elismerte az ukrajnai harcokban eddig elszenvedett nagy veszteségeiket, megjegyezve, hogy az árulással a harcokban életüket adó katonáikat is elárulták „azok, akik anarchiát” akarnak teremteni mostani akciójukkal.

„Bármilyen belső zavargás halálos veszély államunknak, nekünk, a nemzetnek. Ez hátbaszúrása népünknek.”

Mindenki, akik tudatosan vállalta mindezt, és zsarolni próbálja az államot, annak „azonnali, elkerülhetetlen büntetéssel kell számolnia, felelnie a törvény és népünk előtt.”

Putyin elismerte, hogy a terrorelhárítási intézkedéseket életbe léptették Moszkvában, a főváros körüli megyében és több más régióban.

Nem tagadta, hogy Rosztovban a rend helyreállítása akadozik, mert az Ukrajnával szomszédos városban „korlátozzák polgári és katonai működés” az országot anarchiába taszító erők.

A hadsereg főparancsnokaként, az ország polgáraként mindent megteszek, hogy megvédjem az országot, az alkotmányos rendet, a polgárok szabadságát.”

„Az, aki fegyvert emelt fegyveres társaira, elárulta Oroszországot, és felel érte.”.

Rövid beszédében láthatóan meghagyta a lehetőségét annak, hogy Prigozsin mellé álló katonák feladják magukat következmények nélkül, jelezve, hogy lehetnek, akiket megtévesztve vontak bele az akcióba, amelynek leverése után az ország „erősebb lesz.”

Vlagyimir Putyin (Fotó: Beta/Mikhail Metzel, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP)