Szombaton tartotta meg utolsó fellépését a zenészlegenda, Elton John. A 76 éves zenész 2018-ban jelentette be, hogy búcsúturnéba kezd. A tervek szerint 2021-ben ért volna véget a koncertsorozata, ám a koronavírusjárvány közbeszólt, ezért 330 koncerttel, 32.243.219 hangjeggyel, 62.500.000 rajongóval, 16 csillogó Gucci-öltönnyel később szombaton tartotta meg az utolsó fellépését Svédországban – írja a blikk.hu.

A legenda két és fél órát játszott és 23 slágerét szólaltatta meg Stockholmban. A koncertjét ezekkel a szavakkal kezdte: „Jó estét, Stockholm! Hát akkor ennyi volt. Örülök, hogy Svédországban, ebben a gyönyörű országban zárhatom le a The Yellow Brick Road Farewell turnémat, szóval muszáj lesz egy jó kis bulit csinálnunk. Csapjunk is bele!”

A végéhez közeledve elérzékenyülve köszönte meg rajongóinak az elmúlt évtizedeket. „Csodálatos karrier áll mögöttem, 52 évnyi tiszta örömzene, milyen szerencsés vagyok, hogy zenélhettem! De nélkületek most sem ülnék itt. Ti vettétek meg a kislemezeket, az albumokat és a CD-ket, és még fontosabb, hogy ti vettétek meg a koncertjegyeket és tudjátok, mennyire imádok élőben játszani. Ez volt az éltető erő számomra, és abszolút csodálatosak voltatok. Köszönöm! Sosem felejtelek el titeket. Annyi fellépésem volt, hogy is feledhetném? Ott vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben” – mondta a zenész, megerősítve, hogy nem turnézik többé, viszont esetleg egy egyszeri alkalomról még szó lehet.