A szerbiai képviselőház kedden megszavazta Rade Basta gazdasági miniszter leváltását. A tárcavezető menesztésére 149 képviselő szavazott, ellenszavazat nem volt, 45 képviselő pedig nem nyomta meg a szavazógombot.

Mint korábban írtuk, a gazdasági miniszter felmentésével kapcsolatos javaslatról szóló vitát még hétfőn kezdte meg a parlament.

A javaslatot Ana Brnabić kormányfő terjesztette a parlament elé az Egységes Szerbia (JS) és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) kezdeményezésére, akik korábban Bastát javasolták a miniszteri tisztségre.

Rade Basta a Twitteren nemrég bejelentette, hogy Európai út névvel mozgalmat alakított, amellyel az összes soron következő választásokon megméretteti magát. A politikus többször is hangoztatta, hogy azért menesztették, mert azt követelte, hogy Szerbia vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben. A két májusi tömegmészárlást követően Basta azon véleményének adott hangot, hogy a kormány tagjainak is ott lenne a helye az erőszakellenes tüntetéseken.

Rade Basta egyébként feltette a kérdést Ana Brnabić kormányfőnek, hogy vajon követelni fogja-e majd Aleksandar Martinović államigazgatási és önkormányzati miniszter lemondását, azt követően, hogy Martinović „a legszégyentelenebb módon sértegette a gyermektelen ellenzéki képviselőket”.

A gyermektelen parlamenti képviselőket sértegette a radikálisból haladóvá vedlett miniszter

Amint arról ugyancsak írtunk, Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője a képviselőházban kijelentette, hogy pártja az Oroszország elleni szankciókat nem, Rade Basta leváltását viszont támogatja.

A VMSZ nem az Oroszország elleni szankciókat, hanem a szankciópárti miniszter leváltását támogatja

Rade Basta (Fotó: Beta/Gazdasági Minisztérium/Zoran Vujasinović)