Ukrajna „pozitív üzenetet fog kapni a NATO-tagság felé vezető útról” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Vilniusban. Stoltenberg szerint Kijev még több katonai segélyre számíthat, valamint arra, hogy az észak-atlanti szövetség enyhíti a formális feltételeket egy új formátumú együttműködés, az úgynevezett NATO-Ukrajna Tanács érdekében. A tanács szerdán tartja első ülését.

„Ukrajna hosszú utat tett meg azóta, hogy 2008-ban úgy döntöttünk: a következő lépés a NATO-tagsági akcióterv lesz” – jegyezte meg Stoltenberg. „Ukrajna sokkal közelebb került a NATO-hoz, ezért úgy gondolom, eljött az ideje, hogy ezt a NATO döntései is tükrözzék” – tette hozzá a főtitkár a NATO vilniusi csúcstalálkozója előtt. A főtitkár rámutatott: a NATO világossá fogja tenni, hogy Ukrajna a szövetség tagja lesz, és nem fogják kötelezni a tagsági akcióterv követésére – közölte az MTI.

Bár a NATO-tagok egyetértenek, hogy Ukrajna nem csatlakozhat a szövetséghez, amíg háború dúl területén, véleményük eltér abban, hogy milyen gyorsan és milyen feltételek mellett kerülhet sor erre a harcok lezárása után.