Annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államok szankciós listára tette a szerb titkosszolgálat vezetőjét, Aleksandar Vulint, fegyver- és kábítószer-kereskedelem gyanúja, illetve az orosz befolyás terjesztése miatt, a szerb kormány csütörtöki ülésén nem tűzték napirendre leváltását, írja a Nova.

Az USA szervezett bűnözés, kábítószer- és fegyverkereskedelem miatt tette szankciós listára Aleksandar Vulint

Habár a Vulint ért vádak elegendő okot szolgáltatnak az azonnali leváltásra és nyomozás elindítására, ez mégsem történt meg.

A Biztonsági és Hírszerzési Ügynökségről (BIA) szóló törvény értelmében annak igazgatóját a szerb kormány nevezi ki, illetve menti fel tisztségéből.

Ana Brnabić kabinetjének ülése csütörtökön nem sokkal 14 óra után kezdődött, de a Nova értesülései szerint Aleksandar Vulinról egyetlen betű sincs a napirendben. A BIA igazgatójának esetleges menesztéséről a káderügyi bizottság 14 órakor megtartott ülésén sem esett szó.

Arra egyébként, hogy Vulint nem mozdítják el tisztségéből, számítani lehetett hogy Aleksandar Vučić az USA bejelentésére úgy reagált, hogy „ezek a szankciók nem olyan szörnyűek” és hogy a kilencvenes években ő maga is szankciók alatt volt, de ez egyáltalán nem érdekelte.

Vučić próbálja elvitatni a Vulin elleni szankciók jelentőségét

Ülésezik a szerb kormány (Fotó: Beta/Pedja Vučković)