A hivatalos adatok szerint a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) fizetése megváltozott, Aleksandar Vulin bevétele ugyanis mintegy 30 000 dinárral növekedett kevesebb, mint hat hónap alatt – foglalta össze a Korrupciómegelőzési Ügynökség. Ezzel, Dušan Bajatovićot leszámítva, akinek fizetését egyetlen állami tisztviselő sem tudta elérni, Aleksandar Vulin a legmagasabb fizetésűek csoportjába tartozik. Ez következik a 2023. április 26-tól érvényes ingatlanportfóliójából is, amely szerint Vulin havi 292 514 dinárt keres, ami 32 502 dinárral több, mint korábban.

Vulint tavaly év végén választották meg a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda vezetőjének, fizetése akkor 260 012 dinár volt. Továbbá tulajdonában van még egy 107,2 négyzetméteres háromszobás lakás fele és egy 12 négyzetméteres garázs fele, emellett bankban is vannak megtakarításai.

Ezek azok a hivatalos adatok, amelyeket a Korrupciómegelőzési Ügynökség honlapján tettek közzé, és amelyet a Nova kapott válaszul, miután az Egyesült Államok szankciókat vezettek be Vulin ellen, és kiemelték, hogy az igazgatónak minden vagyonát és ingatlanját, ingóságát fel kell tüntetnie a jövedelembevallásában, nem csak Szerbiában de külföldön is.

Ez azért is fontos, mert az amerikai pénzügyminisztérium Vulinnal szembeni szankciókról szóló döntése után az Egyesült Államok bejelentette, hogy Vulin vagyonát letiltják Amerikában.

A fent leírt személynek az Egyesült Államokban található összes vagyona és érdekeltsége be van fagyasztva, és jelenteni kell az OFAC-nak. Ezen túlmenően minden olyan vagyontárgy zárolásra kerül, amely több mint 50 százalékban a szankcionált személy tulajdonában van közvetve vagy közvetlenül

– áll a magyarázatban. Vulint az Amerikai Egyesült Államok szankcionálta, azzal a váddal, hogy részt vesz a nemzetközi szervezett bűnözésben, valamint az illegális kábítószer-kereskedelemben és a közhivatallal való visszaélésben is részt vesz. Cselekedetei, mint elhangzott, a szerbiai állami intézményekben a korrupciót népszerűsítették, valamint pozíciójával is visszaélt, amely magába foglalja a kábítószer-kereskedelemben való részvételt is.

Aleksandar Vulin felelős a korrupt és destabilizáló cselekményekért, amelyek lehetővé tették Oroszország rosszindulatú tevékenységét a régióban. Ezek közé a cselekmények közé tartozik, hogy felhatalmazását személyes haszonszerzésre használja, beleértve kábítószer-kereskedői körben való részvételt. Felhasználta pozícióját Oroszország támogatására, elősegítve Oroszország rosszindulatú tevékenységeit, amelyek rontják a Nyugat-Balkán biztonságát és stabilitását, és platformot biztosítva Oroszországnak a további befolyáshoz a térségben

– áll a közleményben.