A szerbiai egészségügyi rendszer kifejezetten szociálisan orientált, ezt Ana Brnabić szerb kormányfő jelentette ki vasárnap a Pink Televízióban. Kiemelte, nemcsak Szerbiában gyógyítják a gyerekeket SMS-ekkel, és szerinte nincs olyan ország a világban, ahol minden beteget a legújabb, innovatív terápiával kezelnének, az állam költségén.

Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy az állam további segítséget eszközöl a súlyos beteg gyermekek gyógykezelésére, ennek kapcsán mondta Brnabić, fontos lenne megérteni, hogy nem létezik olyan ország, amely minden terápiát fedez és minden ritka betegség gyógyításában segít.

Kiemelte, hogy csak 2014-ben, Aleksandar Vučić kezdeményezésére jött létre az a köztársasági alap, amely a ritka betegségekkel küzdő gyermekek külföldi kezelését támogatja.

Hozzátette, minden évben magasabb és magasabb volt az alap költségvetése, mostanra pedig figyelemre méltó lett ez az összeg, de hogy az pontosan mennyi, arról nem beszélt. Kiemelte viszont, hogy az egészségügyi rendszer és az egész ország szociális beállítottságú.