Petar Matijević újvidéki üzletember a róla elnevezett húsipari vállalat mellett egy több mint 70 céget tömörítő cégcsoport tulajdonosa, továbbá Szerbia legnagyobb földbirtokosa. Matijević összesen 33 ezer hektár mezőgazdasági területet művel, amelyből 28 ezret birtokol az Agrosmart adatai szerint. A második legnagyobb földterületet megművelő vállalat a pancsovai Almeks, mely Miroslav Aleksa tulajdonában van, aki mintegy 20 ezer hektáron termel, és ennek felét birtokolja.

Harmadik helyen az Al Dahra vállalat áll, amely 2018-ban felvásárolta a Belgrádi  Mezőgazdasági Szövetkezet (PKB) vagyonát közel 17 ezer hektár szántóval, mellyel a vállalat több mint 170 millió euró értékű vagyonhoz jutott.

A negyedik helyen a néhány évvel ezelőtt még első helyen álló földbirtokos, Miodrag Kostić és az MK-csoport áll. Bár ő korábban 25 ezer hektár földterülettel rendelkezett, annak egy része Matijević kezébe került, így most „csupán” 15 ezer hektáron gazdálkodik.

Kostić mögött az ötödik helyen a Delta nevű vállalat tulajdonosa, Miroslav Mišković áll, aki összesen mintegy 13 000 hektárt művel, ebből mintegy 10 000 hektárt birtokol.

Szerbia tíz legnagyobb földbirtokosa között szerepel az Abu-Dhabi-i székhelyű Elit Agro cég, amely 2014-ben Jugo elit agro néven vállalatot nyitott Belgrádban, és megvásárolta a Topolya közelében található Zobnatica mezőgazdasági-turisztikai létesítményt.