A 2023-as év nyarán a legendás Tanyaszínház két ötletgazdája és alapítója, Hernyák György és Kovács Frigyes újra együtt dolgozik, hogy Petőfi születésének kétszázadik és a Tanyaszínház létrehozásának negyvenötödik évfordulója alkalmából a vándorszínész, költő és forradalmár alakjának nyomába eredjenek, és az Újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékeinek segítségével újra felszítsák önmagukban az alkotás és a közösségért tenni akarás ifjonti hevét.

Az előadás címe: Útkeresők – színházi mutatványok dalokval és korcsmai harczczal Petőfi úr művei nyomán. A bemutatót július 22-én tartják Kavillón 21 órai kezdettel.

Idén huszonhat alkalommal játsszák az Útkeresők című előadást, s ahogy írták a hivatalos Facebook oldalon, ezért a vajdasági poros és kevésbé poros utakon ezer kilométert tesznek majd meg autókkal, traktorral, kerékpárokkal.

A Tanyaszínház 2023-as idényének útvonala:

Július 21.: Szenttamás

Július 22.: Kavilló

Július 23.: Zentagunaras

Július 24.: Topolya

Július 25.: Bácsfeketehegy

Július 26.: Kishegyes

Július 27.: Óbecse

Július 28.: Torontálvásárhely

Július 30.: Székelykeve

Július 31.: Muzslya

Augusztus 1.: Nagykikinda

Augusztus 2.: Mohol

Augusztus 3.: Csantavér

Augusztus 4.: Törökkanizsa

Augusztus 5.: Padé

Augusztus 6.: Felsőhegy

Augusztus 7.: Bogaras

Augusztus 8.: Orom

Augusztus 9.: Adorján

Augusztus 12.: Tornyos

Augusztus 13.: Martonos

Augusztus 14.: Horgos

Augusztus 15.: Hajdújárás

Augusztus 16.: Kelebia

Augusztus 17.: Bácskossuthfalva

Augusztus 18.: Brazília