Aleksandar Vulin pártjának, a Szocialisták Mozgalmának parlamenti képviselője, Bojan Torbica szerdán közölte, hogy a pártjának elnöke, a Biztonsági és Hírszerzési Ügynökség (BIA) igazgatója ellen bevezetett amerikai szankcióknak nincs közük a bűnözői csoportokhoz.

Mint Torbica fogalmazott, még csak nem is az Oroszország iránti szeretete, hanem „Szerbia iránti szerelme, és a szerb világ ötletének megalkuvás nélküli terjesztése” miatt vezetett be Aleksandar Vulin ellen szankciókat az USA.

A politikus sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Vulin éveken át a nyugati média célkeresztjében volt, amiért „nyilvánosan is kimondta az igazságot” és „harcolt Szerbia nemzeti érdekeiért”.

Torbica azt is aláhúzta, hogy az amerikai adminisztráció eddig semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, ami arra utalna, hogy Vulin összeköttetésben állna bűnözői csoportokkal.

Hozzátette, nem számít arra, hogy megszüntetik az ellene bevezetett szankciókat, de arra sem, hogy azok miatt Vulin megváltoztatja majd eddigi tevékenységét.

Aleksandar Vulin (Fotó: 021.rs)