police.hu közleménye számolt be a nem mindennapi eseményről nem mindennapi módon. Mint írják, június 1-én az egyik kiskunhalasi pékség eladója már hajnalban az üzletben serénykedett. Napi rutin szerint végezte a dolgát azért, hogy már az első vásárlók is friss árut kaphassanak. A „zárva” tábla ugyan még kint volt, de a bejárati ajtót nyitva hagyta, így nem lepődött meg, hogy a vásárlótérből zajokat hall.

Annál inkább megdöbbentő volt, amit látott: egy férfi az egyik hűtőből a földre dobálta a termékeket, majd belépett a hűtőszekrénybe és magára csukta az ajtót. Az árus próbált az ismeretlennel szót érteni, megpróbálta kitessékelni, ám nem járt sikerrel. Nem sokkal ezután a férfi hirtelen saját maga távozott, több tízezer forintos kárt hagyva maga után.

Ezen a napon még két hasonló bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrségre. Az idegen egy dohánybolt hűtőjében álldogálva is eltöltött némi időt, valamint egy élelmiszerbolt tejhűtőjéből is kidobálta az ott tárolt árut. Mindkét helyen közel százezer forintnyi rongálási kár keletkezett. Július 16-án pedig egy magánházba próbált bejutni az ismeretlen, ám amikor a bejárati ajtóhoz ért, a tulajdonos megzavarta, így elmenekült. Késő este egy benzinkút ablakát rongálta meg, de az eladótérbe nem jutott be.

A közlemény szerint a bűncselekmények elkövetésével egy 22 éves helybéli gyanúsítható, akit a rendőrök július 18-án, kedd délután őrizetbe vettek, mivel előző éjszaka bemászott egy családi ház udvarára, feltépte az egyik ablakról a redőnyt, és a konyhában lévő hűtő tartalmát a földre hajigálta. A család egyik tagja felfigyelt a zajra, és kisietett a konyhába, ahol azt látta, hogy a rongáló be akar mászni a hűtőbe. A tulajdonos persze próbálta ebben megakadályozni, ezért egy kisebb dulakodás alakult ki a két férfi között, majd a fiatal – a kerítésen kimászva – kereket oldott.

A gyanúsított a kihallgatás során nem tagadta, hogy bemászott a hűtőszekrényekbe. Tettét azzal magyarázta, hogy kristályt fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy a konyhai berendezések „térkapuként” szolgálnak.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására. A rendőrök – szakértők bevonásával – vizsgálják, hogy a fiatal valóban valamilyen kábítószer vagy új pszichoaktív anyag hatása alatt állhatott-e.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közlemény végén felhívja figyelmünket arra, hogy az új típusú drogok különösen veszélyesek. Kémiai összetevőik ismeretlenek és bizonytalan eredetűek; nem lehet tudni, hogy pontosan mit tartalmaznak. Az emberi szervezetre, pszichére gyakorolt hatásuk, rövid, és hosszú távú kockázataik ismeretlenek. Akár az első „kipróbálás” is a fogyasztó életébe kerülhet. A droghasználónak torzulhat a tér-, idő-, fájdalomérzékelése, valamint elveszítheti az önkontrollját. A következmények beláthatatlanok, végzetesek lehetnek.

Az érintett hűtők (police.hu)