Siniša Mali pénzügyminiszter a Threads-en írt bejegyzésében kommentálta arra a kijelentésére érkező reakciókat, miszerint a következő évben 2021 decemberéhez képest halmozott, 55,8 százalékos nyugdíjemelést ér el az ország.

„Megzavarja a szakértőket az a számítás, amely szerint a következő évben 2021 decemberéhez képest halmozottan több mint 55 százalékkal emelik a nyugdíjakat, ahogy tegnap arról a médiában is nyilatkoztam. Tekintettel arra, hogy a „szakértők” nem tudják, hogyan kell számolni, segítek nekik. Tehát, a nyugdíjak 2022 során kétszer, januárban 5,5, novemberben pedig 9 százalékkal emelkedtek, ezt 2023 elején egy 12,1 százalékos növelés követte, idén októberre pedig további 5,5 százalékos emelést jelentettünk be” – mondta Mali.

Ez még nem minden!

„Emellett 2024-ben 14,6 százalékos nyugdíjkorrekcióra számítunk. Ilyen indexálási dinamikával 55,8 százalékos halmozott nyugdíjnövekedés érhető el 2021 decemberéhez képest. Emlékeztetem az úgynevezett szakértőket, hogy jövő év januárjában az átlagnyugdíj 389 euró lesz, míg 2012-ben 204 euró volt” – ismertette Mali az adatokat, majd felhívta a köztévé figyelmét arra, hogy még soha nem voltak magasabbak a közszférában a fizetések, ahogyan a nyugdíjak sem, ráadásul még az infláció is csökkenni fog.

Goran Radosavljević közgazdászprofesszor az N1-nek azt mondta, hogy az emeléseket úgy kellene végrehajtani, hogy a nyugdíjak elérjék az átlagfizetés 50 százalékát.

„Az előző két évben és a folyó év végéig 50 százalék felett lesz a kumulált infláció. Ha csak az élelmiszer és az energiahordozók áremelkedését néznénk, amire a legtöbbet költenek a nyugdíjasok, akkor az infláció ez még ennél is magasabb. A nyugdíjak említett korrekciója így végül eléri a nullát, de a nyugdíjasok nem élnek jobban” – mondta Radosavljević.

Siniša Mali (Fotó: Beta)