Folyamatban van a tervezésről és építkezésről szóló törvény módosítása, s miután azt elfogadta a parlament, a polgároknak kötelessége lesz energetikai tanúsítványt készíttetni az ingatlanjukra, valamint el kell távolítaniuk a klímák kültéri egységeit a homlokzatról.

A Szerbiai Rádió és Televízió riportja szerint egy-egy egység áthelyezése, eltávolítása 100-200 euróba kerül. A legjobb, ha szakembert hívunk ehhez, mert az engedéllyel rendelkező szerelők tudni fogják, hová helyezhető át a kültéri egység az új törvény szerint.

Duško Bodroža közgazdász úgy véli, hogy a közintézmények példaként kellene, hogy szolgáljanak és maguknak is be kellene tartaniuk a törvényt. Véleménye szerint a legjobb példa erre a kormány épülete, amelynek homlokzatát végig klímák díszítik, miközben nem lenne szabad, hogy láthatóak legyenek.

A módosított törvény szerint a közintézményeknek két évük, a magánszemélyeknek tíz évük lesz arra, hogy megoldják ezt és a klímák kültéri egységeit olyan helyre szereljék, hogy az ne legyen látható az utcafrontról.

A védett városrészekben viszont öt éven belül el kell távolítani a klímákat a homlokzatokról. Amennyiben ezt nem teszik meg, a magánszemélyeket 50.000, a jogi személyeket 100.000 dinárra is büntethetik.