Több száz, a korábbi napokban kimenekített turista várja továbbra is, hogy repülőgéppel hazatérhessen a görögországi Rodosz szigetéről, ahol a tűzoltók hetedik napja próbálják megfékezni a pusztító erdőtüzeket – közölték kedden a görög hatóságok. A Rodosz délkeleti részén fekvő Gennadi és Vati falvakat fenyegető lángokkal több száz tűzoltó küzd törökországi és szlovákiai erők segítségével.

Az erdőtüzek újra fellángoltak a forró, szeles időben.

Erdőtüzek tomboltak kedden a Görögország nyugati partjainál fekvő Korfu szigetén és az Athénhoz közeli Évia szigetén is, ám a tűzoltóság szerint a lángok egyelőre egyetlen települést sem fenyegetnek. A polgári védelmi hatóságok rendkívüli erdőtűzveszélyre figyelmeztettek Rodoszon és Kréta szigetén is.

A hétvégén mintegy húszezer embernek kellett elhagynia otthonát és szálláshelyét Rodoszon, miután az egy hete kitört tűzvész továbbterjedt, és elérte a sziget délkeleti részén található tengerparti üdülőhelyeket. A hatóságok közlése szerint hétfőn több mint kétezer nyaraló térhetett haza repülővel, kedden pedig további járatok érkezését várják a turisták hazaszállítására.

Mindeközben az utazásszervezők lemondták a rodoszi utazásokat. A német TUI, a világ egyik legnagyobb utazásszervezője, amelynek vasárnap estig a 39 ezer vendége tartózkodott a szigeten, azt közölte, hogy törli ügyfelei péntekig lefoglalt rodoszi útjait, helyette ingyenes átfoglalást kínál nekik más úti célokra.

A görög tűzoltóság szóvivője hétfőn azt közölte, hogy az ország összesen 64 régiójában oltják a tüzeket, amelyeket a folyamatos heves szelek vélhetően tovább szítanak. Lehűlés csütörtöktől várható, akkor a szezonban szokásos 35 Celsius-fok körülire csökkenhet a hőmérséklet, azonban szerdán egyes területeken még akár 46 fokra is lehet számítani. Egyiptom, Románia és Törökország is tűzoltókat küldött a térségbe.