A rendkívüli helyzetek bejelentésére, és a viharok könnyebb kezelésére szolgálna az a telefonszám, amelynek aktiválását július elsejére ígérte Bratislav Gašić belügyminiszter, továbbra sem működik.

A rendszer bevezetését még a 2018-ban meghozott katasztrófa-csökkentési és rendkívüli helyzeteket kezelő törvény és több stratégia is előirányozza, de az továbbra is csak papíron létezik.

A belügyminiszter júniusban arról beszélt, hogy a 112-es, nemzeti vonal megkönnyíti majd a rendőrség, a tűzoltók és a mentőszolgálatok munkáját is, hogy rendkívüli helyzetekben gyorsabban járjanak el. Úgy tűnik azonban, hogy az augusztus elsejét is ez a gyorshívó nélkül kell megérnünk.

Vladimir M. Cvetković, a Biztonsági Egyetemi Kar professzora a Euronews Srbija-nak elmagyarázta, hogy a polgárainkat ebben a pillanatban közlemények, a sajtó, a közösségi oldalak útján értesítik. A rendszer bevezetésének számos előnye lenne véleménye szerint, hiszen a rendkívüli helyzeteket kezelő minden szereplőt összekapcsolna.

Az információk így azonnal eljutnának a rendkívüli helyzeteket kezelő bizottsághoz, az pedig értesítené az érintett polgárokat, közlemények és sms útján.

Jelenleg minden egységnek külön központja van, (192 – rendőrség, 193 – tűzoltók, 194 – mentők).

A rendkívüli helyzeteket kezelő stratégiát még 2011-ben elfogadta a kormány, de akciótervet azóta sem készítettek, ez az oka annak, hogy a 112-es hívószám továbbra sem él Szerbiában.