A márciusban elhunyt polgármester, Dragan Tošić emlékére egy perces néma főhajtással kezdődött ma az óbecsei községháza dísztermében a községi napi díszülés. Bár ezúttal egy nappal korábban ünnepeltek Óbecsén, 2009 óta augusztus 1-je a község, illetve az egyenjogúság napja, Mária Terézia ugyanis 1774-ben, a kiváltságokról szóló második rendeletével megerősítette a Tisza menti koronaterület lakosságának adott kiváltságokat, és a nem szerb lakosságra is kiterjesztette őket. Az ünnepségen Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke és Vuk Radojević polgármester egyaránt kiemelte: Óbecse legnagyobb értékét a multikulturalizmus, a jó szomszédi viszonyok jelentik.

2010 óta ezen a napon osztják ki a községi díjakat is, összesen legfeljebb hetet. A hivatalos indoklás szerint az alábbiak részesültek az idén ebben az elismerésben:

  • A péterrévei ”SWEET SYSTEM” Kft. Óbecse község gazdaságának fejlesztéséhez való jelentős hozzájárulásért és Óbecse népszerűsítéséért a szomszédos országok: Magyarország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina piacain megtalálható csokoládétermékeken keresztül;
  • Harmath Károly ferences atya a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekeinek táplálkozással, ruházattal, oktatással és beilleszkedéssel kapcsolatos önzetlen és odaadó erőfeszítéseiért;
  • Milorad Milinkov óbecsei vendéglátós a vendéglátásban töltött professzionális és hosszú évek munkájáért;
  • a bácsföldvári Muzslai farm, mint Szerbia egyik legmodernebb farmja, amely a legjobban reprezentálja egy családi hagyomány működését;
  • az óbecsei Đido KMT a néptáncok és a népdalok ápolásáért, a szerb nép, valamint az ezen a területen élő népek és nemzetiségek hagyományos értékeinek a népszerűsítéséért;
  • az óbecsei Pipeta Tudománynépszerűsítő és Tudományfejlesztő Egyesület a tudomány népszerűsítéséért és a gyerekekkel végzett kreatív munkáért;
  • az óbecsei vízilabdaklub az idén elért nagyszerű sporteredményekért.

Vuk Radojević, Harmath Károly ferences atya és Kiss Igor