Az elmúlt hat hónapban több mint hétezer illegálisan az országban tartózkodó migránst szállítottak el Szabadkáról és helyezték át más befogadóközpontokba, írta közleményében Bojan Šoralov észak-bácskai körzetvezető. Szavai szerint nagyobb számú embercsempészt is letartóztattak (nem írja, hogy mennyit) és mintegy 30 fegyvert koboztak el.

Šoralov a Facebook-on tette közzé az adatokat, és kiemelte, hogy a felügyelőség és a rendőrség közösen végzi a taxisok ellenőrzését, és jelentős eredményeket értek el a migránsok szállításának megakadályozásában, különösen az erdők területén.

„Annak ellenére, hogy csökkent a migránsok száma, úgy tűnik a rendőrség fellépése arra késztette őket, hogy agresszívabbá váljanak, s egyesek mindent megtesznek azért, hogy felfegyverkezzenek és így biztosítsák maguknak az utat az Európai Unióba. Mindezt természetesen megváltoztatja az intézmények hozzáállását ezekhez az emberekhez, azért, hogy megvédjük a helyi lakosságot“, írja.

Kiemelte, hogy kérvénnyel fordult a Belügyminisztériumhoz, amelyben kezdeményezi egy speciális egység létrehozását, amely segíti majd a szabadkai rendőrség munkáját.

Šoralov szerint dícséret illeti a szabadkai rendőröket, de szükségük van a megfelelő technikai támogatásra.

Az ellenőrzések folytatódnak, tette hozzá, majd kiemelte, hogy minden információ, ami a polgároktól jön, az intézmények munkáját segíti.