Felfeszített redőny, betört ablak, lábnyomok és vér – ez a látvány fogadta Vida Emese édesapját Csantavéren, amikor szombat reggel hazaért a munkából. A férfi egyedül él, sokat dolgozik, éjszakai műszakban is. Amint kiderült, hogy péntek este betörtek a házba, Emese azonnal édesapjához sietett, és onnan hívta a rendőrséget, de hiába, a csantavéri rendőröket ugyanis nem érte el.

Nem ez az első eset Csantavéren, hogy egyedül élő, védtelen emberhez törnek be, csak az elmúlt héten három betörtésre került sor, és volt egy, amelyik meghiúsult.

A csantavéri rendőröket nem lehet utolérni, sem a helyszínen, sem telefonon. A rendőrség ajtajára kiragasztottak egy üzenetet, hogy amennyiben a rendőrt nem tudják elérni, úgy hívják 192-es telefonszámot, amely a szabadkai rendőrséget kapcsolja. A pénteki betöréshez is egy szabadkai rendőr érkezett ki, aki azonban nem rögzítette a nyomokat, csak arról készített jegyzőkönyvet, hogy mi hiányzik. Mint Emesétől megtudtuk, a rendőr készített egy-két fényképet is, majd arra kérte őket, hogy a többi eltűnt értéktárggyal kapcsolatosan forduljanak a csantavéri munkatárshoz.

A faluban folyamatosan jelen vannak a szabadkai forgalmi rendőrök, akik szinte mindenkit megállítanak. Ellenben a romákat, akik többen ülnek az autóban, és tele a kocsi holmival, őket sosem állítják meg, mint ahogy a telepre sem mennek le. Az idős polgárokat azonban szondáztatják, megbüntetik. A betörések óta azonban már forgalmisták sincsennek, hétfő óta egyet sem látni. A rendőrség előtt több autó is áll, de rendőrt nem látni, és nem is veszik fel a telefont.

– mondta lapunknak Vida Emese, aki a legnépszerűbb közösségi oldalon is közzétette az esetet.

Péntek este tizenegykor, a szomszédok elmondása szerint ugattak a kutyák, apám nagyjából fél tízkor ment el dolgozni. Kilestek bennünket, engem is követnek, de ez nem meglepő, bevett szokás ez Csantavéren. Miután betörtek az édesapámhoz, nem hagytam annyiban a dolgot, nyakra-főre hívtam a rendőrséget, de nem vették fel a telefont, pedig ott állt az autó. A csantavéri rendőrség semmit nem csinált. Elloptak száz kiló húst, régi telefonokat, két aranygyűrűmet, órákat, pénzt, maga a kár, amit okoztak, összesen mintegy ezer euróra rúg. Minden véres volt, mivel a betörő megvágta magát, valószínűleg az ablaküveggel. A szabadkai rendőr azt mondta, hogy bármit, amit szeretnék jegyzőkönyvbe vetetni, azt a csantavéri rendőrségen jelentsem. Később vettem észre, hogy hiányzik a mélyhűtőből a hús, kerestem is a rendőröket, azonban ugyanaz történt, mint korábban. Csak a papír fogadott az ajtón, hogy ha nem tudom elérni a csantavéri rendőrt, úgy hívjam a 192-es telefonszámot, ami tulajdonképpen visszakapcsolt ahhoz a szabadkai rendőrhöz, aki kint volt a helyszínen

– meséli Emese. Mint mondta, a régi telefonok, amiket elvittek, nem érnek sokat, de sok emlék volt  a mobilokon.

Beletaposnak az ember magánéletébe, emlékeibe

– tette hozzá. Múlt péntek óta nem ez az egyetlen eset, hogy betörés történt Csantavéren, a Csingágó falurészben további két emberhez törtek be, Balla Attila házába is.

Péntek éjszaka a konyhaablakon mentek be édesanyámhoz, akinek pénztárcájából kivettek 500 dinárt, valamint a szekrényben lévő ékszeresdobozból egy aranygyűrűt és két ezüstláncot, amíg ő a szobában aludt. A szoba ablakán mehettek ki, mivel lerakták a virágokat az ablakból a földre. Hozzám külön bejárat van, ott az ajtón jöttek be, és az asztalon lévő pénztárcából vettek ki nagyjából 4-5 ezer dinárt, miközben én a másik szobában aludtam. Itt a villanyt is égve hagyták, én azonban semmit nem hallottam az egészből. Másnap anyám hívta a rendőrséget, de nem vették fel a telefont, így bejelenteni sem tudtuk az esetet. Jómagam a munkahelyemen vettem észre, hogy hiányzik a pénzem

– mondta Balla Attila. A másik betörés áldozata nem kívánt nyilatkozni, de szerda reggel már új bejegyzés is volt a Csantavér régen és most csoportba, ugyanis még egy házhoz be akartak törni, ott a tolvajokat a kutyák ijesztették el. A közösségi médiában a lakosok elégedetlenek, lakossági fórumot szeretnének összehívni, ahol megvitathatnák, hogyan lehetne kezelni a kialakult helyzetet, ugyanis a faluban rendszeresek a betörések, amelyek kapcsán az emberek pedig teljesen reményvesztettek, hiszen a rendőrség nem tesz semmit. A betörők célpontjai általában az idős, egyedül, kívül eső házban élő emberek, de nem nagy meglepetés az sem, ha lakottabb területen térnek be a tolvajok fosztogatni.

Az esetekkel kapcsolatban kerestük a Csantavéri Helyi Közösség elnökét is, aki elmondta, hogy  terveznek az ügyben falugyűlést összehívni, valamint hogy folyamatos a kommunikáció a rendőrséggel. Mint mondta, komoly témáról van szó, a falugyűlést összehívni pedig nagy feladat, így részleteket még nem tudott velünk megosztani.

A szabadkai rendőrség felé elküldtük kérdéseinket azzal kapcsolatban, hogy miért mulasztják el a helyszínelést a betöréseknél, valamint a tettesek felkutatását, továbbá ki ellenőrzi a csantavéri rendőrség munkáját és hogyan tervezik megoldani a faluban uralkodó áldatlan állapotokat. Cikkünk megjelenéséig válasz még nem érkezett. A csantavéri rendőrséget mi sem tudtuk elérni.