A szerbiai sertéstelep tulajdonosok úgy számolnak, hogy a következő hónapokban drágább lesz a sertéshús, míg az újévi sertéshús kilogrammonkénti ára 1000 dinár is lehet – még az import csökkenése esetén is. Ennek oka, hogy a kínálat csökkenése miatt Európában is emelkedik az ár.

A Zasavica területén található „Braća Parlagić” sertéstelep tulajdonosa, Milovan Ivanković a Bétának elmondta, hogy a szerbiai állatorvosi hivatal késve vezetett be szigorú védekezési intézkedéseket, ami lehetővé tette, hogy az afrikai sertéspestis terjedni kezdjen Szerbiában is.

Az afrikai sertéspestistől való félelem miatt emelkedni fog a sertéshús ára. Ugyanis a félelem miatt az egészséges sertéseket levágják, a betegeket megsemmisítik, így csökken a kínálat. Szerbiában már most hiány van a hízó malacokból, az importált 700 dinár körüli kilogrammba kerül

– mondta Ivanković, hozzátette, év elején még 100 euró körüli volt egy import sertés, mára ez elérte a 150 eurós árat. A sertések száma, mint mondta, jelentősen csökkenni fog, hiszen a kisüzemi termelés teljesen megsemmisült, és csak a nagy állattartók maradnak meg, akik pedig nem tudják kompenzálni a sertéshiányt. Mivel a pestis Európában is uralkodik, így ott is csökken a kínálat, a hús pedig drágul. Közölte, hogy az állategészségügyi hatóságnak, valamint az államnak azonnal meg kellene akadályoznia a forgalmat és a mozgást a fertőzött területekről, a katonaságnak pedig ellenőriznie kellett volna a határokat, nehogy a környező országokból érkezzen be a fertőzés. Értékelése szerint abszurd, hogy fél kilogramm sertéshús annyiba kerül, mint egy doboz cigaretta, ennek ellenére a következő hónapokban a sertéshús árát csak kis számú állampolgár tudja majd kifizetni.

Most nagy a kínálat, levágják a sertéseket, és mielőtt elérnék a szükséges súlyt, a levágott malacokat a fagyasztóba teszik, így hat-hét hónapon belül eladják. Emiatt csökkent a sertéshús ára 240-ről 220 dinárra kilogrammonként

– mondta Ivanković, aki szerint a termelőket óriási kár éri az állam figyelmetlensége miatt, mert az állam nem tudja kompenzálni az elmaradt hasznot és a megfelelő árat, a gazdáknak pedig vissza kell fizetniük a hiteleiket. Hozzátette, évente 400 kocát nevel és 12 ezer hízóállatot tenyészt, egymillió euró hitele van.

A „Matijević” cég tulajdonosa, Zoran Matijević elmondta, ha Szerbiában tovább terjed az afrikai pestis, és kevesebb lesz a sertés, akkor a hús árának emelkedésére lehet számítani.

Feltételezem, hogy az állam a friss hús behozatali engedélyével próbálja megakadályozni az áremelkedést, szerintem egyes cégek még mindig importálnak

– mondta Matijević. Hozzátette, hogy jelenleg üzleteikben egy kilogramm combhús körülbelül 760 dinárba kerül, az élősúly kilogrammja pedig 240 dinár, és a sertéstermelőknek ezeken az árakon profitjuk van, míg a feldolgozók szinte nullán állnak a magas költségek miatt.  A cég sertéstelepén elmondása szerint eddig nem volt gond az afrikai pestissel, évente 6000 kocát és 150 ezer hízóállatot tenyésztenek.

Intenzíven ellenőrzik a sertéshús forgalmat Szerbia egész területén

– mondta Jelena Tanasković földművelésügyi miniszter, aki rámutatott, nem kell attól tartani, hogy Szerbiában az afrikai sertéspestis miatt elfogyna a sertéshús. Kijelentette, hogy a probléma és a pánik a azok a gazdák körében van jelen, akik éjszaka próbálják átszállítani sertéseiket alternatív útvonalakon keresztül a szántóföldeken, ezzel is terjesztve a fertőzést. Elmondta, hogy a múlt héten Čačak területén állítottak meg egy kamiont, amelyen 20 malac érkezett fertőzött területről, papírok nélkül, ami terjeszthette volna a fertőzést.

Ugyanakkor, mint kiemelte, az ellenőrzések a pecsenyesütők ellenőrzésével kezdődtek, így Čačak területén az elmúlt héten 17 alkalommal ellenőrizték a sertéssültet árusító vendéglátóhelyeket.

A hat pecsenyesütőben talált húst lefoglalták, de más okok és szabálytalanságok miatt, nem fertőzés miatt. Ami pletykaként jelent  a nyilvánosságban, hogy a fertőzött sertések húsát pecsenyesütőkben árusítják, ez nem igaz, nem is lehetséges, hiszen a hús pecsét és állatorvosi ellenőrzés nélkül nem kerülhet be semmilyen létesítménybe.  Minden esetre most megkezdtük az ellenőrzéseket

– mondta a földművelésügyi miniszter.