Fél óra alatt 30 és 50 liter eső esett szombaton délután a szerb fővárosban, ahol a csapadék és az erős szél igen sok problémát okozott a polgároknak. Belgrádban ennyi csapadék normális esetben egy hónap alatt esik, így nem csoda, hogy a tűzoltóknak és a mentőegységeknek rengeteg dolguk akadt.
Miloš Milenković, a Szerbiai Belügyminisztérium munkatársa a Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, a fővárosban három embert kellett kiszabadítani, abból kettő a saját autójába szorult be és nem tudott kijönni. A mentőegységek harminckilenc helyszínre mentek ki a délután és az este folyamán. A legtöbb helyen az úttesten levő fákat, ágakat kellett eltávolítani, vizet kellett kiszivattyúzni, valamint a tetőszerkezetek egy részét kellett elszállítani.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Milenković elmondta, hogy a Takarékpénztár (Poštanska štedionica) és a Köztársasági Képviselőház tetőszerkezetének egy részét is lesodorta a szél. A belügyminisztérium munkatársa hozzátette, Écskán és Titelen a villámlás miatt tűz ütött ki, így ezeken a településeken a tűzoltóknak akadt a legtöbb dolguk.

