Rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be Ana Brnabić kormányfő az áradások és vihar okozta károkról.

Brnabić kiemelte, hogy májusban 63 önkormányzatban hirdettek rendkívüli helyzetet, ebből 31 helyi önkormányzatban ez továbbra is érvényben van. A kormányfő érintette a júliusi viharban érintett területeket, de városokat nem említett. Hozzátette, további 13 önkormányzatban hirdettek rendkívüli helyzetet.

Eddig 24 millió 200.000 dinárt fizettünk az áradások károsultjainak, több szerbiai városban már megkapták a pénzt. Szerdán az aranđelovaciak kapják majd meg a kért pénzt. További 308 jegyzőkönyv vár még elbírálásra, és 21 helyi önkormányzat még nem adott át semmilyen jegyzőkönyvet, velük a napokban tartunk majd megbeszélést, hogy miért nem került erre még sor

-mondta a kormányfő, majd ismételten elmondta, hogy a két abszolút piroritás a házak és az iskolák felújítása.

Brnabić felszólalásában sem az újvidéki, sem a bácspalánkai károkról és halálesetekről, a polgárok tiltakozásáról sem szólt.

A sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić elnök is részt vett, de a viharkárokról, amelyek az első számítások szerint több száz millió euróra tehető, nem beszélt.