Futótűzként terjedt el a magyar közösségi oldalakon egy gödöllői nő riadt bejegyzése, amiben arra panaszkodik, hogy két fiatal, nem magyarul beszélő férfi fotózgat a főtéri játszótéren, és nemcsak magukat, hanem sejtése szerint az anyukákat és a gyerekeket is fényképezik. Aztán kiderült, hogy az atlétikai vb-re készülő sportolók laknak a főtéri szállodában, ők mentek ki a térre fotózni. Gémesi György polgármester a Telexnek megerősítette: nem történt semmi atrocitás, egyszerűen néhányan túlreagálták az esetet, írja összefoglalójában a Telex.hu.

Egy nő egy zárt csoportba írt, de később nagyon sok helyen megosztott bejegyzése szerint vasárnap arra lett figyelmes a főtéri játszótéren, hogy két, 18-25 év körüli srác fotózgat a kisgyerekek között. A fiatalok nemcsak magukról, hanem a gyerekekről is csináltak képeket, és nem magyarul beszéltek, írta. Másnap is kiment a játszóra, a két srác megint ott volt: hangosan köszöntek a kislányának, integettek, és le is fotózták őket.

„Ekkor rájuk üvöltöttem, hogy HÉHÉ NONO!”

– idézte fel a kismama. A megfigyelésbe ezek után a férje is becsatlakozott, ő is készített képeket a két ácsorgó fiatalról. A nő figyelmeztetett mindenkit, hogy „figyeljenek oda, mert lehet hogy komolyabb dolog van a háttérben, mint szimpla fotózás”, és a rendőrségnek is szólt.

A poszt vadul kezdett el terjedni a közösségi oldalakon, többen már lincselést vizionáltak. A hangulatot és az ellenőrizetlen Facebook-posztok működését jól jellemzi az alábbi néhány, politikai oldaltól független, rögtönítélő komment, ellenvélemény szinte sehol nem volt:

„Ők arab emberkereskedők, a rendőrség semmit nem ér!”

„Gyermekrablók. Megrendelésre csináljak gondolom.”

„Ha ez az én gyermekemmel történik, én biztos kifilézem mind a kettőt. Ui egy apuka”

„Patkány fidesz betelepíti a legális migránsokat.”

Egész addig tartott a pánikhangulat, amíg a gödöllői főtéri szálloda sales managere hozzá nem szólt a bejegyzéshez, miszerint „a két fiatalember Indiából érkezett az atlétikai vb-re, olimpiai és világbajnokok. A légynek sem ártanak és nagyon kedvesek.”

Az nem egészen egyértelmű, hogy tényleg egy olimpiai és egy világbajnokról van-e szó, tekintve, hogy Indiának egy olimpiai bajnoka van atlétikából, világbajnoka pedig nincs (hacsak nem junior érmesekre gondolt a poszt írója). A Telex megkereste az ügyben a hotel sales managerét, de nem volt elérhető.

Megkérdezték Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét, aki elmondta: az atlétikai világbajnokságra készülő sportolók laknak a főtéri szállodában, ők mentek ki a térre fotózni. A főtér egyébként be van kamerázva, nem történt semmi atrocitás, a polgármester szerint egyszerűen túlreagálták az esetet.

Mint hozzátette, megérti, hogy mindenben jó az óvatosság, de először kérdezni kell, nem pánikot kelteni. Gémesi egyébként kedd hajnalban kapta meg a képet és a szöveget egy pécsi (!) ismerősétől, aki azt kérdezte, mi folyik Gödöllőn. Azóta konzultált a rendőrkapitánnyal, a közterület-felügyelettel, és kiderült, hogy lényegében nem történt semmi. Közölte, fotózni egyébként közterületen lehet, ő is fotózott már gyerekeket a szökőkútnál, a fotók felhasználása viszont más téma.

Gémesi azért is tartja furcsának a hirtelen kialakult pánikot, mert Gödöllőn 300-400 külföldi egyetemista tanul, az ott élők már megszokták őket. A polgármester elmondta azt is: nem tud róla, hogy a sportolókat fenyegetés érte volna.

A Pest Vármegyei Rendőr-kapitányság megkeresésünkre úgy tájékoztatott, hogy a rendőrségre két bejelentés érkezett, miszerint Gödöllő főterén külföldi férfiak nőket és gyermekeket fényképeznek. A rendőrök a helyszínt ellenőrizték, szabálysértésre/bűncselekményre okot adó körülmény nem merült fel, de ettől függetlenül visszatérően járőröznek a környéken.

Ahogy az igazság kiderült, több posztot is töröltek, de az eredeti bejegyzés szövege a képekkel rendületlenül és szélvész sebességgel terjed tovább a közösségi oldalakon.

Ha külföldi, akkor veszélyes! Veszélyes?

A terjedő bejegyzések alatti kommentviharban a sok gyermekrablós rémkép mellett fel-felbukkan a migráns-vendégmunkás kép is, méghozzá nem éppen pozitív felhanggal. Az egyre több külföldi vendégmunkással kapcsolatban nemrég Hajdúszoboszlón éles konfliktus bontakozott ki, ami helyi szinten jól bemutatja, mi lesz a következő néhány év egyik legmegosztóbb témája Magyarországon, írta meg a Telex – és ezt a mostani eset is alátámaszthatja.

Szoboszlón helyiek egymásba hipnotizálták, hogy rabolni, erőszakolni, ölni fognak a külföldiek, de a rendőrséghez a cikk megírásáig egyetlen bejelentés sem érkezett ilyesmiről. Még az is elterjedt, hogy külföldi vendégmunkások támadtak egy párra Hajdúszoboszlón, csak épp nem volt igaz. Egyes vélemények szerint az erősödő xenophóbia az elmúlt nyolc év kormányzati kommunikációjának szaftosra érett gyümölcse.