A szerb kormány nem kommentálta azokat az állításokat, melyek szerint egyes Szerbiában bejegyzett orosz cégek megkerülnék a nemzetközi szankciókat, és így olyan árut exportálnak Oroszországba, amely a hadiiparban is hasznosítható. A Szabad Európa Rádió (SZER) megkereste az ilyen jellegű áru exportálási engedélyének kiadásáért felelős intézményeket, de nem kapott választ a kérdéseire.

Az Egyesült Államok már hivatalos figyelmeztetést is küldött, amikor a szankciós listájára helyezett egy szerbiai vállalatot. A Balkanska Bezbednosna Mreža portál augusztus 5-én közölte, hogy a Belgrádban bejegyzett GoodForwarding vállalat – amely egyébként gyümölcsök és zöldségek nagykereskedelmével foglalkozik – 2022 és 2023 folyamán kettős felhasználású termékeket exportált Oroszországba, amelyeket a polgári célú felhasználás mellett a hadiiparban is hasznosíthatnak. A GoodForwarding tagadta a Szabad Európa Rádió azon állításait, melyek szerint a hadiiparban használatos árukat exportálnak.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a kettős felhasználású termékek exportjára annak érdekében, hogy elvágja Oroszországot azoktól a technológiáktól, amelyeket a Kreml az Ukrajna elleni támadásához használhat fel. Szerbia – annak ellenére, hogy EU-tagjelölt ország – mégsem csatlakozott az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, és továbbra is fenntartja kapcsolatát Moszkvával.

A GoodForwarding vállalatot 2022 júniusában jegyezték be egy belgrádi címen. A szerbiai hivatalos nyilvántartások szerint a vállalat igazgatója a szentpétervári Alekszej Moszkovkin, orosz állampolgár. A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (APR) honlapján azonban nem található meg ennek a cégnek a 2022-es pénzügyi jelentése.

A Globusved.com adatai szerint a GoodForwarding vállalat az idei és a tavalyi évben a következőket exportálta Szerbiából: váltóáramot egyenárammá alakító statikus átalakítókat, akkumulátortöltőket, elektronikus integrált áramköröket, automata adatfeldolgozó gépekhez szükséges eszközöket és fényérzékeny félvezető eszközöket, közölte a SZER.

Az említett eszközöket az Európai Bizottság szolgálatai – az Egyesült Államok és Nagy-Britannia illetékes hatóságaival együttműködve – kettős felhasználású áruként és fejlett technológiai eszközként azonosították, amelyeket az orosz katonai rendszerekben használnak az ukrajnai fronton, illetve az orosz katonai rendszerek fejlesztéséhez, gyártásához vagy alkalmazásához használnak fel.