Köztudott, hogy testünk tömegének több mint fele víz, így nagyon fontos a folyamatos folyadék-utánpótlás. Létünk alapvető eleme a víz, mely nélkül csak néhány napot maradnánk életben.

A megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen, vitalitásunk alapja. A szervezet dehidratáltságának több árulkodó jele is lehet, mely azonnal figyelmeztet bennünket a folyadék pótlására.

A koncentrációs képesség gyengülése is lehet jele a vízhiánynak. Az M Matcha körüljárta a témát és azt javasolja, hogy a folyadékbevitelhez időnként fogyasszunk el egy pohár egészséges matcha zöld teát, mely a hiányzó víz pótlása mellett számtalan jótékony hatással van szervezetünkre.

Többek között hosszú ideig frissen tart, a koffein negatív hatásai nélkül. De nézzük, hogy vajon a víz fogyasztásán túl mivel tudjuk még inkább hidratálttá tenni szervezetünket.

Miért fontos a hidratálás?

Egy felnőtt ember napi folyadékszükséglete legalább 3-6 liter közötti, mely függ a testi adottságoktól, a környezeti hatásoktól, a mozgásunk intenzitásától is. Vannak akik erőteljesen izzadnak, számukra a magasabb értékhatár a követendő, hiszen ezzel is nagy mennyiségű vizet választanak ki.

Szervezetünk az egészséges működésének felborulására vonatkozóan több jelet is küld számunkra. A vízhiány miatt bőrünk kiszárad, ráncosodik, fejfájás és erős szívdobogás vesz rajtunk erőt. Kevésbé vagyunk összeszedettek és koncentráltak. Akár izom- és ízületi fájdalom is kísérheti a szervezet vízhiányát. Testünk megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű folyadékfogyasztás.

Mindenki másként gondoskodik a szervezetéről

Bár egyszerűnek tűnik a megoldása, hiszen alapvetően a víz fogyasztásával tudjuk pótolni az elvesztett mennyiséget. Sokan azonban időhiány miatt nem isznak eleget, vagy egyszerűen nincs igényük a folyamatos folyadékpótlásra.

A nyugati kultúrákban a hideg víz ivását tartják a legmegfelelőbbnek, míg a világ más részein inkább a forró vizes italok terjedtek el. A melegebb vidékeken egy csésze forró teával próbálják magukat hűsíteni és egyben hidratálni az emberek. A legjobb megoldás mégis a köztes, azaz a langyos vagy éppen csak meleg víz ivása. Ezzel serkenthetjük a bélműködést, valamint az immunrendszert és emésztési problémáinkat is orvosolhatja.

Lehetőségek a hidratálásra

Aki már unja a vízivást, annak lehetősége van egyéb folyadékkal pótolni a szervezetében lévő hiányt. Többek között érdemes kipróbálni a matcha zöld teát, melyet por formájában tudunk meleg vízben feloldva elfogyasztani. Jótékony hatással van szervezetünkre, így bármikor érdemes egy csészével felhörpintenünk.

A magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök szintén megoldást jelenthetnek a megfelelő hidratálásra. Bár kevesen gondolják, de például a banán 75%-a vizet tartalmaz, így a tápanyagokban és vitaminokban gazdag gyümölcsöt elfogyasztva felfrissülést biztosítunk a szervezetünk számára.