A nyár folyamán három alkalommal is megdrágult a Szabadkai Népszínház építése, három alkalommal kellett ugyanis módosítani a felújításról szóló szerződést,  írta meg a Magločistač.

Június 19-én 5,9 millió dinárral, július 5-én 2,7 millió dinárral, legutóbb pedig augusztus 10-én, további 20,5 millió dinárral egészítették ki vagyis növelték meg a kivitelezési munkálatok költségeit.

Az első módosításban az szerepel, hogy a munkálatok során a pincében víz jelent meg, ami további munkálatokat követel meg, hogy az épületbe ne szivárogjon a víz. A második és harmadik kiegészítésben nem részletezik a dolgokat, csak annyit írnak, hogy igény mutatkozott további munkálatokra, amelyeket nem lehetett előre látni.

A kiegészítésekkel és növelésekkel együtt a munkálatok értéke 1 milliárd 154 millió dinárról 1 milliárd 190 millió dinárra nőtt adó nélkül.

A kivitelezővel február 9-én kötöttek szerződést, a munkálatok elvégzésének határideje 240 nap.

A politikusok bejelentései szerint a Népszínház épülete az év végéig megnyílik a közönség előtt.