Romániában tavaly február óta először ismét egy számjegyűre lassult az éves infláció júliusban: az országos statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett adatai szerint a múlt hónapban 9,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – írja az MTI. Romániában az éves infláció tavaly novemberben 16,8 százalékon tetőzött, azt követően – a februári megtorpanástól eltekintve – enyhe lassulás következett.

Összehasonlításképp: Magyarországon januárban 25,7 százalékon tetőzött az infláció, azóta csökken az éves alapon számolt drágulás mértéke. Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest-emlékeztet a Telex.

A magyarországi infláció nemzetközi összehasonlításban még mindig nagyon magasnak számít. Az Eurostat adatai szerint júniusban például 19,9 százalék volt az infláció Magyarországon, miközben az euróövezetben ennek kicsit több, mint a negyede, mindössze 5,5 százalék.