Újabb értékes közpénzes megbízást kapott a belgrádi Termomont Kft., ezúttal Bor városa szerződött le a céggel 329 millió dinár, azaz 2,8 millió euró értékben. Ezért a pénzért két gázkazánt kell beépíteniük felszerelésekkel együtt egy már meglévő rendszerbe.

A Termonont szekere akkor lódult meg, amikor a Szerb Haladó Párt került hatalomra, azóta Covid-kórházakat épített, és többek között rábízták a loznicai stadiont is. Csak ebben az évben eddig 1,2 milliárd dinár értékű szerződést kötött az állammal.

 Az 1991-ben alapított cég volt az első privát építőipari vállalat a régióban, igazgatója, Dejan Burčul pedig szoros kapcsolatot ápol az uralkodó párttal. Annak ellenére, hogy már több mint 3 évtizede működik, a nagy üzleteket csak a haladók hatalomra jutása után kötötte meg az állammal: 2022-ben például 420, 2021-ben 440 millió dináros profitra tett szert.

A legtöbb esetben közbeszerzési pályázat nélkül kötnek szerződést ezzel a céggel, így az áraik is erősen megkérdőjelezhetőek – írja a nova.rs.

Dejan Burčul és Aleksandar Vučić (Fotó:Nemanja Jovanović/Nova.rs)