A dízel ma 15 órától jövő péntekig 202 dinárba, míg a 95-ös benzin 189 dinárba kerül – tudta meg a Blic Biznis. Az elmúlt hét folyamán a két említett üzemanyag 199 és 186 dináros literenkénti áron volt kapható. A dízel ára átlépte a 200 dinárt.

Szerbiában egy ideje hétről hétre drágul az üzemanyag, ami az olaj hordónkénti árának világtőzsdéken való növekedését és mozgását követi. A londoni piacon az év elején közel 75 dollár volt egy hordó, az elmúlt hetekben pedig már 88 dollár körüli szintre emelkedett az árfolyam, ami idén január óta a legmagasabb ár.

Szaúd-Arábia bejelentette, hogy szeptemberben is napi egymillió hordóra korlátozza az olajtermelést, és fennáll a lehetőség, hogy ezt a gyakorlatot folytatja a következő hónapokban is. Oroszország ugyanakkor a múlt héten bejelentette, hogy szeptemberben napi 300 ezer hordóval csökkenti az olajexportot, ami valószínűleg szintén nem fog kedvezni a nemzetközi olajárnak, és így a hazai üzemanyagáraknak sem.