– Tervezzük egy olyan csodaszép atlétikai stadion megépítését, mint amilyet Budapest épített, ahol jelenleg is folyamatban van az atlétikai világbajnokság – jelentette ki Aleksandar Vučić.

„Magyarország fantasztikus módon bővíti sportkapacitásait. A távlati terveink között szerepel a nemzeti futballstadion megépítése mellett egy atlétikai stadion felhúzása is. Olyané, mint amilyet Budapesten láttunk” – mondta a szerb államfő, tudatta a Telegraf.rs.

Az elnök rámutatott: Szerbiának egyre több atlétája van, így egy atlétikai stadion megépítése jót tenne „a jövőnk számára is, de a jövőbeni versenyek megszervezése szempontjából is”.

Vučić szerint októberig döntést kellene hozni egy sportközpont létrehozásáról, amely magába foglalna egy atlétikai stadiont, medencéket és ugrótornyokat is. „Megoldást kell erre találnunk” – hangsúlyozta.

Az AP hírügynökség az atlétikai vb kezdete kapcsán tudatta, hogy a Nemzeti Atlétikai Stadion megépítése majdnem hétszáz millió dollárba került. Az AP szerint olyan konstrukcióról lehet szó, mint amit már láttunk Kínában, Oroszországban vagy Katarban, ahol az állam milliókat, esetleg milliárdokat költ nagy nemzetközi sportrendezvények megszervezésére, ami lehetőséget ad arra, hogy egy-egy ország a nemzetközi színtéren bizonyítsa erejét, s ha sikeresnek minősül a rendezvény, még a házigazda ország hiányosságai is kevésbé lesznek szembetűnőek.

Magyar mintára Szerbia az utóbbi években több sportinfrastrukturális beruházást kezdett meg. A befejezéshez közeledik a leskovaci, a loznicai és a zaječari futballstadionok megépítése, amelyek 78 millió euróba kerültek.

„A gondot annak a fenntartása okozza, amit létrehoztunk. Megoldást kell erre találnunk. A legkorszerűbb nemzetközi vállalatokat kérjük fel, hogy segítsenek bennünket azoknak a stadionoknak az igazgatásában, amelyeket megépítettünk, arról ugyanis szó nem lehet, hogy ezeket az önkormányzatokra bízzuk, az ugyanis katasztrófa lenne. A tribünök fenntartásával is vannak problémáink” – mondta Vučić Budapesten.