A Kiskunhalasi Járási Ügyészség átadta az illetékes szerb ügyészség részére azokat a jelentős értékű régészeti leleteket, amelyeket négy éve egy szerb állampolgár akart Magyarországra csempészni – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy a megalapozott gyanú szerint a szerb állampolgárságú férfi – az ügy gyanúsítottja – 2019. június 9-én a tompai közúti határkelőhelyen akart belépni Magyarországra. A gyanúsított vámköteles árut nem jelentett be, azonban a pénzügyőrök a tételes vámvizsgálat során a férfi autójában – a hátsó ülés alá rejtett két papírdobozban – mintegy 8 millió forint értékű régészeti leletet találtak.

A dobozokban több mint 800 római kori érme, a római, valamint a középkorból származó ékszerek, szobrok és dísztárgyak mellett bronzkori eszközmaradványok is voltak. A férfit a rendőrök védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták – tették hozzá.

Mivel a nyomozás során beszerzett szakértői vélemény alapján a gyanúsítottól lefoglalt tárgyak a Kárpát-medence déli, délkeleti részéről, a mai Vajdaság területéről származhattak, a Legfőbb Ügyészség a büntetőeljárás átadását kezdeményezte.

A szerb és a magyar ügyészségek közötti hatékony együttműködés eredményeként az illetékes szerb ügyészség a büntetőeljárást átvette – közölték. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség emiatt a magyar büntetőeljárást megszüntette és a lefoglalt bűnjeleket az illetékes szerb ügyészség részére kiadta – áll a közleményben.