A dohányosok egy doboz cigarettára napi szinten 320 és 450 dinár közötti összeget költenek, a dohánytermékek pedig minden januárban és júliusban megdrágulnak Szerbiában. A WHO legutóbbi javaslata az, hogy egy doboz cigaretta 23 euróba kerüljön, ezzel szorítanák vissza a dohányosok számát.

Amennyiben egy átlagos személy minimálbérért dolgozik és napi szinten egy doboz cigarettát füstöl el, akkor arra 9.600 dinárt költ havonta, ami fizetésének mintegy 24 százaléka.

Amennyiben a drágább cigarettát választja, akkor ez a szenvedélye 13.500 dinárjába kerül, vagyis a mintegy 40.000 dináros minimálbér 34 százalékát költi dohánytermékre. Ennek értelmében egy év alatt a minimálbérért dolgozók akár ezer eurót is cigarettára költenek.

Szerbiában az átlagfizetés júniusban 85.539 dinár volt, a mediánbér viszont 65.358 dinár, vagyis az alkalmazásban lévők fele ennél kevesebbet vagy legfeljebb ennyit vitt haza. Ez azt jelenti, hogy amennyiben dohányos, bérének 15-34 százalékát költi cigarettára.

Szerbia egyébként az első helyen áll a dohányosok számát illetően Európában.

A jövő évi drágulás mellett Danica Grujičić egészségügyi miniszter azt is bejelentette, hogy törvény tiltja majd a zárt helyen való dohányzást. Szavai szerint a polgárok 75 százaléka támogatna egy ilyen intézkedést.