Miroslav Aleksić, a Szerbia Népi Mozgalma alapítója csütörtökön bejelentette, hogy kevesebb mint két hét alatt összegyűltek a szervezet hivatalos bejegyzéséhez szükséges aláírások.

Aleksić az Instagramon azt írta, hogy az aláírásokat országszerte gyűjtötték, ő pedig óriási hálával tartozik a polgároknak.

– Számomra ez nagy megtiszteltetés, de egyben felelősség és kötelezettség is, hogy győzzünk – írta a politikus.

Miroslav Aleksić a Néppárt volt alelnöke augusztus elején hagyta ott pártját és létrehozta a Szerbia Népi Mozgalma elnevezésű szervezetet.

Ezt követően a szerb képviselőházban is új frakciót hozott létre Szerbia Népi Mozgalma – Szerbia új arca (Narodni pokret Srbije – Novo lice Srbije) néven.

Aleksić mellett azok a képviselők a tagjai a csoportnak, akik ugyancsak elhagyták a Néppártot, valamint hozzájuk csatlakozott Miloš Parandilović is, aki korábban független képviselő volt.

A Miroslav Aleksić ellenzéki képviselő által alapított Szerbia Népi Mozgalma nevű szervezet nem összetévesztendő az Aleksandar Vučić által márciusban beharangozott hasonló nevű, ám mindmáig meg nem alapított Népi Mozgalom az Országért nevű szerveződéssel!