A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség a Danas napilapnak megerősítette, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök meghallgatási megkeresést kapott a peći Panda kávézóban 1998-ban meggyilkolt fiatalok ügyében, de – mint a Danas írja – amennyiben döntés születik az ügyben, arról először a károsultak és sértettek képviselőit értesítik.

„A meggyilkolt fiatalok szülei nevében Ivan Ninić ügyvéd által augusztus 10-én benyújtott kérelem sorsáról az ügyészség dönt majd, de a határozatról előbb a sértettek és károsultak ügyvédjeit értesítik” – áll a válaszban.

Ninić a Danasnak kifejtette, hogy a családok többször is kérték Vučić tanúkénti meghallgatását, de ez idáig nem kaptak választ az ügyészségtől.

A hat meggyilkolt, illetve a három megsebesült fiatal szülei az elnök 2013-as kijelentései miatt kérték annak vallomását, ekkor ugyanis Vučić a Biztonsági Szolgálatok Koordinációs Irodájának vezetőjeként azt állította, hogy a bűncselekményt nem albánok követték el, és hogy „szinte tudja, mi történt azon a végzetes éjszakán a kávézóban”.