A hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskolában tartották meg idén a vajdasági magyar elsős kisdiákok tanévkezdő központi ünnepségét. A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében az ünnepségen  jelen volt többek között Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának Délvidéki és a Diaszpóra Főosztályának vezetője, Pálinkás Gábor, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első beosztott ügyvivője és Kaizinger Tibor, Magyarország szabadkai főkonzulátusának első beosztott konzulja, továbbá a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági képviselői, államtitkárai, tartományi titkárságok képviselői. 

Vajdaság 71 általános iskolájában 1299 gyerek kezdi majd magyarul az első osztályt, mondta többek között ünnepi beszédében Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Ebből 17-en Hajdújáráson, egy Noszán, további hatan pedig Királyhalmán indulnak elsőbe. Őket köszöntötték tegnap ünnepi műsorral a hajdújárási iskola nagyobb diákjai.

Fremond beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzeti tanács, a tartományi titkárság és a köztársasági minisztérium közös erőfeszítése, hogy minden évben minél több osztály megnyitására kapjanak engedélyt, és ezzel megvalósulhasson a magyar nyelvű oktatás.

A Magyar Nemzeti Tanács a magyar kormánnyal karöltve 2011 óta minden iskolakezdéskor segíti az elsős diákokat a Vackor beiskoláztatási csomaggal, amely a nélkülözhetetlen tanszereket tartalmazza idén is.