Megállapodtak a szakszervezetek , a munkaadók és a kormány képviselői a minimálbér növeléséről, de a megállapodás részleteiről csak szeptember 7-én nyilatkoznak majd, tudta meg nem hivatalosan a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS).

A köztévé honlapja azt írja, hogy a szerdai tárgyalásokat megelőzően semmi jel nem utalt arra, hogy megállapodás születhet.

A találkozó után Siniša Mali pénzügyminiszter a közösségi oldalakon azt írta:

„Elvárásaink szerint szeptember elején már ismert lesz a minimálbér pontos összege, annyi bizonyos, hogy ez lesz a legnagyobb növekedés Szerbia történetében. Fontos, hogy a bérnövelés kiegyensúlyozott legyen, hogy megőrizzük a munkahelyeket”, írta Mali, majd megköszönte a részvevőknek a konstruktív beszélgetést.