Pár nappal ezelőtt Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy összesen kétmilliárd forint (5,2 millió euró) értékben részesülnek támogatásban a külhoni magyar szervezetek a Gondoskodó Nemzet Program keretében.

Az államtitkár a Pesti Srácoknak adott interjújában kiemelt néhány programot: a vajdaságiak közül a felsőhegyi templom tetőszerkezetének felújítását, amelyre ötmillió forintot szán a magyar kormány, valamint a Délvidék első Kárpát-medencei asztalitenisz találkozójának megszervezését, amelyre Tóthfaluban kerül sor, amit minden bizonnyal a helyi Nyers István Sportakadémia szervez majd, mivel ez az egyesület alaptevékenységre és programszervezésre összesen 3,4 millió forintot (9000 euró) kapott a honlapon található két dokumentum szerint.

A Gondoskodó Nemzet Program I. kiírásban a felsőhegyi tetőjavításra szánt ötmillió forint a legmagasabb összeg, s ugyanennyit kap a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a feketetói Csipet-Csapat Művelődési Egyesület, valamint a magyarkanizsai Batthyáneum Egyházi Alapítvány, az ötödik helyen a St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület található, amely 4,5 millió forintot kapott.

A legsikersebb és legnépszerűbb vajdasági gyerekrendezvényt, a Mosolytenger gyermekfesztivált a magyar kormány az idén nulla forinttal támogatta, így nem csoda, hogy a főszervező Zsoldos Ferenc már korábban bejelentette, a vasárnap megrendezett, sorrendben a tizenharmadik Mosolytenger volt az utolsó ilyen név alatt, a jövőben nem kívánják megszervezni a többezer gyerek részvételével valamennyiszer sikeresen lezajlott félnapos programot.

A Gondoskodó Nemzet Programnak két kiírása volt: az első esetében a a pályázó szervezet alaptevékenységére kérhetett támogatást, a másodikban pedig a pályázók a programjaikra és a rendezvényeikre kérhettek adóforintokat.

Alaptevékenységre kért támogatást és nem kapott többek között a magyarkanizsai FERHA Felnőttképzők Regionális Hálózata, a Szabadkai Középiskolások Diákotthona, az Adai Színtársulat és a helyi Cseh Károly Általános Iskola, valamint a Körkép folyóirat, a zentai Tiszakedvelők Polgári Egyesülete és a Régi Mesterségek Háza, a Rozetta Kézműves Társaság, valamint az Önkéntes Tűzoltó Testület – Zenta, az újvidéki Interkulturális Központ, a kishegyesi Kiss Lajos Néprajzi Társaság, a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület, a Desiré Egyesület A Kortárs Művészetért, a 9+1 Nemzetközi Művésztelep Baráti Köre, a zEtna Egyesület, az Életjel Könyvek, a Palics Magyar Művelődési Egyesület, a muzslyai Lehel Labdarúgóklub, az Arcus környezetvédő egyesület, illetve az Újvidéki Színház.

A Gondoskodó Nemzet Program I. eredményét, vagyis a támogatott és a nem támogatott programokat ide kattintva olvashatja.

A Gondoskodó Nemzet Program II. eredményeit itt találja.