A tervezettnél 60,6 milliárd dinárral több pénz folyt be a köztársasági költségvetésbe, ezért a kormány elfogadta a költségvetés módosításának a javaslatát – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter. A deficit is kisebb a tervezettnél, a módosítással most 227,5 milliárd dinár, azaz a GDP 2,8 százaléka.

A költségvetés-módosítás lehetővé teszi a tanügyi dolgozók, a szociális intézmények gondozói, az ápolónők és technikusok fizetésének 5,5 százalékos emelését. Október elsejétől ugyancsak 5,5 százalékkal nőnek a nyugdíjak is, januárban pedig a közalkalmazottak 10, a nyugdíjasok pedig további 14,8 százalékkal kapnak több bért, illetve nyugdíjat. A költségvetés-módosításban szerepel a 16 év alatti gyerekek 10 ezer dináros támogatása is.

A közlemény arra is kitér, hogy az idén rekordmértékű lesz a külföldi direkt befektetések értéke, ami eléri a 4,5 milliárd eurót.