A tavaly kora nyári zentai alkotótelepi munka után a Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotócsoport tagjai visszatérnek a helyszínre, hogy bemutassák e magával ragadó vajdasági városban készült alkotásaikat.

A kiállítás időpontja: szeptember 7., csütörtök, 18 óra
Helyszín: Kiszsinagóga (Boška Jugović utca 23.)

A műhelyt életre hívó és azt összefogó alapító, Szebeni András halála után a tagoknak újra kellett gondolniuk a közös munka menetét. Egyöntetűen a folytatás mellett döntöttek. Felvették a Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotócsoport nevet. 2020-tól a műhely tevékenysége a választott elnökség irányítása alatt zajlik a közösen megfogalmazott elképzelések mentén. A vezetőváltással egyidőben szélesre tárták a Műhely képletes kapuját és bárki érdeklődő számára lehetővé tették a tagság elérését, feltéve, hogy az alkotóközösség kétharmada megszavazza a jelölt felvételi anyagát.

Benkő Sándor: Az utca legszebb háza

Benkő Sándor: Az utca legszebb háza

Az éves alkotótábor hagyományát megőrizve, a 2022-ben Zentán készült alkotásokból tekinthettek meg az érdeklődők egy szűkebb válogatást, tavaly, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház Palota Galériájában, idén tavasszal pedig a teljes anyag került bemutatásra az Eötvös10 Művelődési Ház pincegalériájában. Ez utóbbi tárlatot Keleti Éva budapesti fotóművész és Révész Róbert zentai fotográfus nyitották meg.

Bácsi Róbert László: Fehér babák

Bácsi Róbert László: Fehér babák

A zentai tapasztalatok után született a döntés, hogy a Műhely tagjai feltérképezik a külhoni magyarok lakta tájegységeket. Ezért a Zentán elkezdett munka folytatásaként a Műhely a 2023. évi alkotótelepét már Kassán hozta létre. Az ott készült anyagokból, a kassai vár rotundáján lesz kiállítás a jövő év nyarán.

Reményeik szerint 2024-ben – Vajdaság és Felvidék után – a következő célállomás Erdély lesz.

A Zenta 2022 című kiállításon szereplő alkotók: Bácsi Róbert, Bánkuti András, Benkő Sándor, Erdős Dénes, Fazekas István, Kiss-Kohut Andrea, Kiss-Kuntler Árpád, Móricz Sabján Simon +, Németh György, Reviczky Zsolt.

A kiállítás kurátora: Kincses Károly.

A résztvevők ezúton is megköszönik a városnak és minden lakójának az együttműködést, remélve, hogy képeik tükrözik azt a szeretetteljes légkört, amelyben szabadon és minden kötöttség nélkül alkothattak.

A kiállítás létrejöttét Budapest XV. kerületi Önkormányzata és a Csokonai KHT. támogatta.

Borítókép: Fazekas István – Kis kékség

 

Bánkúti András: Zenta, Petőfi utca

Bánkúti András: Zenta, Petőfi utca

Erdős Dénes: Ballagás

Erdős Dénes: Ballagás

Kiss Kohut Andrea: Fecske

Kiss-Kohut Andrea: Fecske

Kiss Kuntler Árpád: Tűzoltólaktanya

Kiss-Kuntler Árpád: Tűzoltólaktanya

Móricz Sabján Simon: Oromhegyes, Petőfi utca

Móricz-Sabján Simon: Oromhegyes, Petőfi utca

Németh György: Tisza

Németh György: Tisza

Reviczky Zsolt: Röpte

Reviczky Zsolt: Röpte