A Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorának vendégeként Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Palics Park Kft. igazgatóbizottságának elnöke az elkészült akvaparkról is beszélt. Azt mondta, a munkálatok már befejeződtek és a használatba vétel, illetve a munkaengedély is megvan. Jelenleg a felszerelés és a segédeszközök egy részének beszerzése folyik. A működtető nincs késésben – erősítette meg a VMSZ elnöke.

„Az Elitte Palić vállalat nincs késedelemben, ugyanis a polgármester augusztus 15-én írta alá a szerződést, onnantól számítva gyakorlatilag tart neki a 30 napos határidő, amíg el kell, hogy kezdődjön a működtetés”, fogalmazott.

Pásztor szerint kész, engedély is van

Szerdán, a Palics Park Kft. közgyűlésén fogják jóváhagyni az akvapark munkaidejét és belépődíjait. A javaslat szerint 10-től 18 óráig fogadja majd a fürdőzőket az objektum, de időnként esténként is kinyit majd. Az árak nem lesznek magasabbak a közelben lévő fürdők árainál. Ha valaki például délután 3-tól 6-ig lép be a palicsi akvaparkba, 600 dinárt fizet majd, és az összes tartalmat igénybe veheti. A gyermekek kedvezményre számíthatnak.

Belül valóban impozáns a szaunarész