A hosszúfénnyel történő villogás a közlekedésben széles körben elterjedt módja a kommunikációnak olyan esetekben, amikor a sofőrök egymást figyelmeztetik valamire.

Például a gépjárművezetők gyakran villogással figyelmeztetik egymást a közúti ellenőrzésre, vagy a sebességmérésre.

Sokakban felmerül azonban a kérdés, hogy a kommunikációnak ez a népszerű módja szabálysértésnek minősül-e, tiltja-e a törvény, esetleg büntetendő cselekedet.

Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság illetékese ennek kapcsán kijelentette, hogy a villogás engedélyezett, sőt még hasznos is.

– Szerbiában ez nincs tiltva, és büntetés sem jár érte. Másrészt pedig fontos, hogy a sofőrök lassítsanak, és azt, hogy ezt a másik sofőr figyelmeztetése miatt teszik meg, vagy mert maguk észreveszik a rendőrt, már kevésbé lényeges – magyarázta Okanović és hozzátette.

Minden radaros sebességmérésnek az a célja, hogy azon a helyen lelassítsák a forgalmat, ezért a villogás jó dolog, a közlekedés biztonságának szempontjából pedig még hasznos is

– magyarázta a közlekedésbiztonsági szakember.

Másrészt viszont vannak, akik azt tapasztalták, hogy amennyiben a rendőr észreveszi, hogy villogtak, akkor ebből baj lehet. Ilyenkor a rendőr ellenőrizheti az égőkészletet, a tűzoltó készüléket, a vontatókötelet és hasonlókat. Szerencsére efféle negatív tapasztalata csak kevés sofőrnek van.