Lehetne hosszú bevezetővel indítani, amely egyik pillanatban biztosan patetikussá válna, ecsetelve azoknak a tájékoztatási eszközöknek a sorsát és helyzetét (így a miénket is), amelyek nem a hatalom ízlése szerint alakítják szerkesztéspolitikájukat, de szorítkozzunk inkább a számokra, amelyek magukért és helyettünk is beszélnek.

A 2023-as év nyolcadik hónapja, vagyis az augusztus minden tekintetben mérföldkőnek számít a Szabad Magyar Szó életében, ugyanis minden eddigi, saját magunk által felállított rekordot sikerült megdöntenünk.

Augusztusban portálunk oldalmegtekintéseinek a száma 1 831 697 volt, vagyis mintegy négyszázezerrel múltunk felül a korábbi csúcstartó februárt, amikor 1,4 millió oldalmegtekintést regisztráltunk.

Összehasonlításképpen a Magyar Szó napilap portálja a 2022-es évben összesen nem egész hétmillió oldalmegtekintést ért el, vagyis havonta 550 ezret. És ha már megemlítettük a tartományi adófizetők pénzéből fenn- és eltartott napilap online kiadását, amely mint írtuk, hogy egy teljes évben hétmillió alatti oldalmegtekintést produkált, akkor tegyük hozzá, hogy a Szabad Magyar Szó a 2023-as év első napjától számítva szeptember 8-cal bezárólag 10,9 millió oldalmegtekintésnél jár.

Augusztusban a Szabad Magyar Szó oldalon nemcsak az oldalmegtekintések számának rekordja dőlt meg, hanem az egyéni látogatóké is: a márciusi 609 959-es csúcsot sikerült átadni a múltnak, miután augusztusban 724 282 egyéni látogatót regisztrált a Google erre a célra létrehozott applikációja.

Ezek a számok is alátámasztják, hogy szükség van a munkánkra, szükség van a mindössze hétéves Szabad Magyar Szóra. És azt is tudjuk, hogy ezeket az eredményeket nem értük volna el az olvasók nélkül, akiknek ezúton is köszönetet mondunk, s azzal biztatjuk őket, amivel magunkat is: Csak így tovább!