Négy halottja és ötvenhárom sérültje van annak a közlekedési balesetnek, ami vasárnap reggel történt Görögországban.

A baleset akkor következett be, amikor egy szerb táblás emeletes busz, 78 utassal a fedélzetén frontálisan összeütközött egy személyautóval, amelyben négyen utaztak.

Az autó utasai közül hárman azonnal életüket vesztették, a negyedik utas pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később ő is elhunyt.

A karambolozó járműveknek egy másik személyautó is nekiütközött, majd az árokba sodródott. Ebben a kocsiban egy nő és egy gyerek utazott, ők nem sérültek meg, de a mentők őket is kórházba szállították orvosi megfigyelésre.

Aleksandar Seničić, a YUTA elnöke az N1 Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a baleset akkor következett be, amikor a görög táblás személyautó sofőrje elaludt a volán mögött és összeütközött a szerbiai turistákat szállító autóbusszal.

Seničić beszámolója szerint a szerb autóbusz sofőrjének sikerült elkerülnie, hogy az út menti oszlopnak ütközzön, ám a jármű felborult és ekkor karambolozott a másik autóval.

Mint mondta, a niši Sky&Sun utazási iroda szervezésében kiránduló szerbiai turisták közül nagyon sokan megsérültek, a legtöbben végtagtöréseket szenvedtek.

Borzasztó felvételek érkeztek a görögországi busztragédia helyszínéről (Fotó: Printscreen/YouTube/EPT)