A szerb belügyminisztérium emberei az illegális migráció visszaszorítását célzó akció keretében Szabadka, Zombor és Nagykikinda községek területén összesen 371 migránst fogtak el, akiket befogadó központba szállítanak, közölte honlapján a minisztérium.

A rajtaütés során három gépfegyvert, egy félautomata puskát, egy pisztolyt, két áramfejlesztőt, huszonöt útlevelet és tizenkét személyi igazolványt is találtak.

A szabadkai rendőrkapitánysághoz tartozó területen egy migránst vettek őrizetbe a külföldiekről szóló törvény előírásainak megszegése miatt, Zombor község területén pedig négy szerb állampolgár ellen tesznek szabálysértési feljelentést, akiket azzal gyanúsítanak, hogy külföldi állampolgároknak nyújtottak segítséget az illegális tartózkodáshoz.

Dragan Vasilјević, a rendőrigazgató helyettese közölte, hogy a migránsok zömét befogadóközpontba szállítják.

– Több tűzfegyver is előkerült, pontosabban az egyik helyszínen négy gépfegyvert találtak. Folyamatban van a helyszínelés, ahol bűnügyi vizsgálat folyik. Meglátjuk, hogy az elfogott migránsok közül vajon kihez tartoznak az ott talált fegyverek – magyarázta Vasilјević.

Rámutatott, hogy most első ízben találtak a migránsok körében úgynevezett „felderítőket” a a fák lombjai közé rejtőzve, a rendőrség az akitásaival igyekszik alkalmazkodni a migránsok szokásainak változásaihoz.

– Azt tudom üzenni minden polgárnak, hogy legyenek maximálisan nyugodtak, Szerbia minden területén biztonságban lesznek – mondta Vasilјević.

Kiemelte, hogy szerdától a csendőrség tagjai fognak járőrözni Szabadkán.

– Az a célunk, hogy a migránsok ott legyenek, ahol a helyük van – a befogadó központokban, azok pedig akik kijárnak, rendelkezzenek legális dokumentumokkal, a migránsok közötti leszámolásokat pedig a minimumra csökkentsük – mondta és aláhúzta, az elmúlt hónapokban történt összetűzések nem sodorták veszélybe a helyi lakosságot, mert a migránsok egymás közti leszámolásáról van szó, de a rendőrség mindent megtesz, hogy ezt is a minimumra csökkentse.

Az akcióban Bratislav Gašić belügyminiszter is részt vett, aki elmondta, az efféle rajtaütéseket alapos tervezés előzi meg, és ezekben a belügyminisztérium legjobban kiképzett elit alakulatai vesznek részt.

A miniszter azt üzente, hogy a tárca aktívan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden pillanatban készek a beavatkozásra.

– Szerbia minden polgárát megvédjük, nem fogjuk megengedni, hogy bárki veszélyeztesse a biztonságukat, vagy vagyonuk biztonságát üzente Bratislav Gašić.