A hét minden napján 10 és 18 óra között várja majd a vendégeket péntektől, vagyis szeptember 15-től a palicsi akvapark.

Az Elitte Palics Kft., a fürdő bérlője és üzemeltetője közleményében kiemeli, hogy tekintettel arra, hogy a fürdőidény befejeződött, a fürdőzni vágyók most csak a belső medencéket használhatják majd.

A vendégek négy medence közül választhatnak: két hidromasszázzsal ellátott, egy gyógyvizes, egy pedig gyermekmedence. A beltérben két csúszda is van – ebből egy a felnőttek, egy pedig a gyermekek részére.

A wellnessrészleg használatáért külön kell fizetni. Három különböző hőmérsékletű szauna, egy sószoba és két gőzfürdő közül lehet választani. Ez további 500 dinárba kerül majd.

A vendégek a belépő megvásárlását követően karszalagot kapnak, amellyel nyitható és zárható az öltözőben lévő kis szekrény, amelyet kiválasztanak. A helyszínen ételt és italt is lehet majd vásárolni.

A beltér fogadóképessége 300 fő, ezért az üzemeltető türelmet kér a látogatóktól, előfordulhat ugyanis, hogy a nagy érdeklődés miatt az első napokban nem jut mindenkinek hely.

A 2023. december 31-ig érvényes árjegyzék a következő:

Gyermekek 2 éves korig – ingyenes

2 és 12 éves kor között 600 dinár

Felnőtt belépő 900 dinár

Családi (2 felnőtt 1 gyermek) 2.200 dinár

Családi (2 felnőtt 2 gyermek) 2.500 dinár

Félnapos jegyek (15 és 18 óra között)

Gyermekek 2 éves korig – ingyenes

2 és 12 éves kor között 400 dinár

Felnőtt belépő 600 dinár

Családi (2 felnőtt 1 gyermek) 1.300 dinár

Családi (2 felnőtt 2 gyermek) 1.500 dinár

WELLNESS (10h-18h) 500 dinár