Legalább hatmillió látogatóra számítanak a világ legnagyobb sörünnepén, a müncheni Oktoberfesten, amely szombaton délben kezdődött meg hivatalosan az első hordó sör csapra verésével.

Az első hordót Dieter Reiter müncheni polgármester verte csapra, majd az első korsó sört Markus Söder bajor miniszterelnöknek nyújtotta át. Az, hogy a hordót hány ütéssel sikerül megnyitni, hagyományosan nagy érdeklődésre tart számot.

A jó időnek és a koronavírus-járványtól való aggodalmak múlásának köszönhetően nagy érdeklődésre, legalább hatmillió látogatóra számítanak a világ legnagyobb sörünnepén. A fesztivál a szokásosnál két nappal tovább, október 3-áig tart, bevonva így a német újraegyesítésre emlékező nemzeti ünnepet is.

Az egyliteres korsó sör (Maß) 12,6 és 14,9 euró közötti összegbe, átlagosan 14,18 euróba kerül, 6,1 százalékkal többe az előző évinél. Idén első alkalommal lehet majd ingyenesen vízhez jutni a rendezvény területén felállított ivókutaknál, számolt be róla a hvg.hu.