Szerbia kormánya hétfői ülésén elfogadta a közalkalmazotti bérek elszámolásáról szóló határozat módosítását, amelynek értelmében idén szeptembertől több ágazatban is 5,5 százalékkal növekszik az alapbér összege.

A közlemény szerint az oktatásügyben az óvodai dolgozók, az általános és középiskolák, valamint a diák- és egyetemista otthonok munkatársai kapnak béremelést.

Az egészségügyben és szociális védelemben dolgozók ugyancsak kapnak fizetésemelést: az egészségügyi nővérek és technikusok, a sport- és büntetés végrehajtási intézmények munkatársai, az ápolónők, illetve a szociális-védelmi intézményben dolgozó nővérek.

A kormányülésen az alapvető élelmiszerek árának korlátozásáról is rendeletet fogadtak el, mely szerint a T-400-as és a T-500-as legfeljebb egy kilogramm kiszerelésű liszt ára is csökken.

Siniša Mali pénzügyminiszter korábbi bejelentése szerint az egészségügyi nővérek és a fogásztechnikusok már holnap, azaz kedden szeptember 19-én megkapják a megemelt fizetés első részletét.