Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front parlamenti képviselője kijelentette, az ellenzék nem akar licitációkba bocsátkozni a választások kiírásának dátumával kapcsolatosan azután, hogy Aleksandar Vučić államfő beharangozta, azokat még idén év végéig kiírják és 2024. március 4-én megrendezik.

Lazović a Beta hírügynökégnek elmondta, egyértelmű, hogy az ellenzék mit kért: rendkívüli köztársasági parlamenti, illetve Belgrádban helyhatósági választások megrendezését még az idén, az év végéig!

– Az elnök azt mondta, mondjuk meg, mikor szeretnénk a választásokat, és megkapjuk azokat. Tessék, mi megmondtuk – választásokat akarunk az év végéig Belgrádban és a parlamentben. Az egyetlen, amire gondolni tudok, hogy megint szökik a választások elől, rejtőzködik, és keresi a lehetőséget, hogy manipulálja a nyilvánosságot. A labda az ő térfelén pattog, várjuk a választ – választásokat az év végéig – mondta Lazović.

A politikus értékelése szerint az elnök fél a választásoktól és ez az egyetlen ok, amiért kibúvót keres az ellenzék követelésének teljesítése alól.

– Hogy is ne tenné, hiszen Szerbia nagyon rossz úton jár és ezt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Nem tud se a Pink se a Happy, se a többi gyűlöletgyár segíteni neki elrejteni azt, hogy az emberek rosszul élnek. Elég ha minden polgár belenéz a saját pénztárcájába és megláthatja, hogy egyszerűen nincs elegendő pénze, hogy munkájából tisztességesen megéljen – hangoztatta Lazović.

  Radomir Lazović (Beta)